Costa Lunar High School
Ahol a tanulás mellékes - a szórakozás a fontos!
Üdvözlet a Costa Lunar Iskolában!
Először is kezdjük a szabályokkal:
1. Ezen a szigeten csak az iskola tanulói és dolgozói tartózkohatnak - kivétel rendezvényeken a meghívottak.
2. A szárazföldre csak engedéllyel, csak a kijelölt napokon és időben és csak az iskola egyetlen járművével lehet átmenni. Minden egyéb időpont és közlekedési eszköz rögzítésre kerül és büntetőjogi eljárást von maga után.
3. Az iskolában kötelező reggel 9 órától du. 4-ig vagy ha tovább tart egy tanítási nap, akkor addig kizárólag a tanteremben vagy a folyosón tartózkodni. Az udvarra csak ez időn kívül lehet kimenni. A hálóhelyeket este 10-ig el kell foglalni, kivéve ha rendezvény van.
4. Fiúk és Lányok kizárólag a tantermekben a nagyteremben, illetve a többi Közös teremben tartózkodhatnak együtt. A lányok nem mehetnek a fiúk hálótornyába, a fiúk nem mehetnek a lányok hálótornyában. Ezen szabály megszegése azonnal kicsapást von maga után.
5. Minden tanuló maga választja meg órarendjét, tantárgyait fakultációit. Ezt az első tanítási héten kell legkésőbb leadnia, aki ezt nem teszi meg, beleegyezik, hogy az iskola által összeállított órarendet osszák rá.
6. A tanárok és a diákok órákon kívül csak a tanáriban illetve a Közös termekben találkozhatnak. Mindenféle személyes kapcsolat mindkét fél részére kicsapással jár.
7. Iskolai rendezvényeken is érvényesek a szabályok, amiknél nincs külön kitétel erre vonatkozólag.
8. Amennyiben egy esemény megítélésére a szabályok nem adnak iránymutatást, a döntés joga, mindig az osztályfőnök, az évfolyamfelelős, az igazgatóhelyettes, valamint az igazgató hatáskörébe tartozik. Amennyiben ők nem jutnak döntésre, hatóságok, illetve egyéb szervek bevonása szükségeltetik.
Az iskola létszáma:
1 igazgató - foglalt
2 igazgatóhelyettes
tantárgyanként 2 tanár (összesen 38)
összesen 80, évfolyamonként 20 - 20, osztályonként 10 - 10 tanuló
2 tanuló foglalt
Tanulók: 14-18 éves korig 4 évfolyam, az iskola elvégzése után legtöbbjüket konkrét ajánlatok várják, de az iskola támogatja az önálló kezdeményezéseket is anyagilag, szakmailag.
Egyéb alkalmazottak:
3 felügyelő
2 kertész
2 könyvtáros - 1 foglalt
1 gondnok
tantárgyak:
klasszikus tantárgyak:
matematika
irodalom
idegen nyelvek
természettudomány (magában foglalja: fizika, kémia, biológia, csillagászat tudományokat)
gyógyászat (orvostudomány, ápolástudomány, élelmiszertudomány, mozgástudomány)
lélektan(pszichológia)
szaktárgyak:
tánc
ének
zenekar
színészet
szinkron - hang
rendezés
forgatókönyvírás
film
sorozat
soap
filmgyártási ismeretek
díszlet
háttérmunkálat
Legtöbb tanuló színészcsemete, néhány ösztöndíjas, csak ritkán jutnak be ismeretlen arcok.
A tanárok között nagyon sok ismert arc van.
Bárkit választhattok, ismert arcokat, made-up (kitalált szereplő), vagy egyszerűen önmagad is lehetsz. A lényeg, hogy min. 1 fiú és min. 1 lány legyen köztük, valmint 1 tanár vagy egyéb alkalmazott, és 1 diák mindenképpen kell.
Jennifer Pitt (17) - buffy_hu
Brad Pitt és Jennifer Aniston egyetlen gyermeke, a szülei elváltak, és utálja, hogy féltestvérei és fogadott testvérei miatt szinte soha nem látja az apját, illetve, hogy anyja a válás óta még csak rá sem nézett egy férfira sem. Volt egy-két kisebb szerepe néhány filmben, volt egy rövid életű mellékszerepe egy rövid életű szappanoperában. Szeretne egy saját sorozatot, amiben nemcsak főszereplő, de ő maga írja a történetet. Odavan Mark Anthony és Jennifer Lopez fiáért, Diego -ért, de eszében sincs elárulni magát.
Dirk Hector (52) - buffy_hu
igazgató, korábban nagy színész volt, és tudta, mikor kell abbahagyni, részt vett az iskola alapításában, és megalakulása óta vezeti. Igaz még csak az 5 éves évfordulójuk következik, de büszke eddigi eredményeikre.
Herriette Willks (24) - buffy_hu
könyvtáros, de titokban nagy álmai vannak. Annak idején majdnem megnyert egy ösztöndíjat az iskolába, azóta is nyalogatja a sebeit. Amikor tavaly jelentkezett, abban reménykedett valahogy bekapcsolódhat az oktatásba. Az igazgatóval megegyezett, hogy idén szabadidejében látogathatja az órákat, de a munkáját nem hanyagolhatja el.
Harry Potter (15) - buffy_hu
vicces, mert annak idején maga is jelentkezett a kis varázslótanonc szerepére. Azonban egyetlen tulajdonsága volt, ami hozzásegíthette volna a szerephez. A neve. Amikor Daniel kapta meg a szerepet úgy döntött, csakazértis bebizonyítja, hogy jó színész lesz! Egyenlőre azonban csak apja pénze tartja még az iskolában, felmutatni nem sokat tud. Persze úgy jár kel, mint egy sztár.
|